Spiritualitás

A spiritualitásról mindannyiunknak más jut az eszébe. Egy általános definíció a következő lehetne: "Jelentéstudat és céltudatosság, öntudat és kapcsolat a magasabb rendűvel".

Jelenleg, főleg a vallás és a misztika töltik be a spiritualitás szerepét. A "spirituális kapcsolatnak" a fogalma egy istenhívő vallás esetében, gyakran egy teremtővel vagy istennel való kapcsolatot, míg a misztikában egy természetfeletti erővel való kapcsolatot jelent. Végeredményben, majdnem egyöntetűen, a spiritualitásnak valamifajta kapcsolatfogalomhoz van köze. A legtöbb esetben egy személy helyzetével vagy életének értelmével áll összefüggésben, bármi legyen is az.

Bármennyire is személyesek ezek az elképzelések, változásokat kezdünk bennük felfedezni, mivel társadalmi fejlődésünk utat váj olyan értelmezéseknek, amelyek kiállják az idő próbáját. Modern korunkban megvan a lehetőségünk arra, hogy visszanézzünk a messzi múltba és megvizsgáljuk, hogy őseink mit hittek "valósnak" és összevessük azt mai értelmezéseinkkel. Természeti jelenségekről tanult új tudásunknak köszönhetően, számos "spirituális gyakorlat", amely a múltban létezett, ma már nem alkalmazott. Például, a korai vallások gyakran áldoztak fel állatokat különféle célokra. Ez ritkán történik meg napjainkban, mert bebizonyosodott, hogy ezek a tevékenységek érvénytelenek és szükségtelenek, mivel a várt hatás bekövetkeztéhez nem kapcsolhatók. Hasonlóképpen, az emberek mostanában ritkán adnak elő "esőtáncot", hogy befolyásolják az időjárást. Ma már viszonylag értjük, hogy hogyan alakulnak az időjárás-mintázatok és a rituális gyakorlatoknak nincsen bizonyított hatása. Hasonlóan, vizsgálatok eredménye mutatja, hogy egy istenhez való imádkozás egy kérés teljesítése érdekében nem befolyásolja jelentős mértékben a végeredményt; nem is említve a bizonyítékok hiányát egy megtestesített Isten létezésére. Gyakran, a személyes Istenfogalom hagyományokból és történelmi iratok feletti spekulációkból ered.

Sok szemszögből úgy tűnik, hogy a szervezett vallás az életfolyamatok félreértelmezéséből ered. Például, olyan világnézetet tükröz, amely gyakran az embert a természet többi tagjától eltérő szintre helyezi. Ez a felsőbbrendűség nemzedékeken át drámai konfliktusokhoz vezetett, nem csak az emberek között, hanem az ember és környezete között is.

Az idő haladtával, a tudomány megmutatta, hogy az ember is ugyanazoknak a természeti erőknek van kitéve, mint minden más. Megtanultuk, hogy atomi felépítésünk alapvető szerkezete megegyezik a fákkal, madarakkal és minden egyéb létformával. Megtanultuk, hogy nem tudunk a természet alkotóelemei nélkül létezni; szükségünk van tiszta levegőre, táplálékra, a nap energiájára, stb. Amikor megértjük az életnek ezt a szimbiotikus kapcsolatát, akkor látjuk, hogy a bolygóval való kapcsolatunk a legfontosabb és legmélységesebb "kapcsolat". Ezt eddig a tudomány fejezi ki a legjobban, mivel a tudományos módszer adott nekünk betekintést a természet működésébe, és ad lehetőséget annak jobb megértésére, hogy miként is illeszkedünk az élet rendszerének egészébe.

Ez akár "spirituális" ébredésnek is nevezhető.

E szerint a tudományosan bizonyított észrevétel szerint, az emberek nem különböznek a természet többi megnyílvánulásától, és mi is csak éppen annyira vagyunk sérthetetlenek, mint amennyire környezetünk, amelynek részei vagyunk. Ez a felfogás egy teljesen más "spirituális" világnézetet ad, mivel központi eleme az összekapcsoltság és az egymásra utaltság.

Az élet örök összekapcsoltsága tagadhatatlan, amit társadalmunk nem értett meg még egészében. Ezért viselkedési módszereink és észlelésünk többnyire nincs összhangban magával a természettel, és ebből kifolyólag romboló hatásúak. Maga a természet a tanítónk, tehát társadalmi intézményeink és filozófiáink erre az alap és megváltozhatatlan spirituális megértésre kell épülnie.

Minél gyorsabban terjed ez a spirituális ébredés, annál józanabb, békésebb és tevékenyebb lesz társadalmunk.